esküvő esküvői fotózás Pécs Baranya esküvői fotózás wedding photo » Esküvő fotózás Pécsen, Baranyában bárhol a világon.

Rólam

Éppen 5 éve volt. Szürkült már. A gyerekek aludtak, mi pedig beszélgettünk a terveinkről. Arról, hogy hogyan szeretnénk élni, mit szeretnénk csinálni. Arról, hogy azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy bármire képesek vagytok, bármilyen feladatot meg tudtok oldani, a világ a tietek – de nem így élünk. Tényleg, miért is nem?

Azután gyorsan történt minden: feladtuk a vállalkozásunkat és mind a ketten azzal kezdtünk foglalkozni, ami a valódi hivatásunk. Ekkor már 5 éve vállaltam fotós munkákat, sok-sok esküvő, rendezvény, család megörökítésén túl voltam, megfizettem a tanulópénzt. Mellette pedig szenvedélyesen fotóztam mindent, ami megindított. Voltak kiállításaim, rajongóim és egyre több megrendelőm.

Bizonytalanul hát, de ráléptem erre az útra és azóta tudom, hogy jól tettem. Mindig is képekben láttam a világot, mindig a képektől indultam és oda tértem vissza. Sok dologhoz nem értek: nem tudok focizni, főzni, írni (ezt is a feleségem írja most helyettem :-)), de a kép az én világom.

Építészként végeztem, egy feleség férje és három kislány tevékeny apukája vagyok. Az életünk a család köré épül, jelen vagyunk benne minden pillanatban: mi itthon dolgozunk, a gyerekeink itthon tanulnak, többek között ezért is cseréltem a mérnöki diplomát fényképezőgépre, hogy ezt megtehessük.

Ha tetszik az a világ, amit a szememmel látsz itt az oldalon, akkor van dolgunk egymással.

K ö v e s s   i t t   i s !